Nainn barátom blogján olvastam egy érdekes dolgot,ami már bennem is régóta körvonalazódik,ő meg kitöltötte a kontúrt.
Az emberi személyiségről van szó,és nyugodtan mondhatnám hogy személyiségek,nem mint tudathasadás,inkább mint érzés.
Amikor ölni tudnál, vagy amikor szeretsz nagyon, vagy amikor álmodsz mindíg más valaki vagy,akik mint puzzlet a darabkái úgy alkotnak téged egészbe.
Én három ilyen kis személyiséget különítettem el magamban.Vagyok egyszer én a Patrick konkrét egész,aki próbálja magában tartani az összes többit, aki kikéri a kenyeret a boltban,aki dolgozatot ír,aki köszönt a buszsofőrnek.Általában ha nem is könnyen de befejezi amit elkezd.
Itt van még Sömi,aki szeretné többre vinni,a társasági ember,a tréfálkozós,általában jókedvű,aki midnenhol ismer valakit,a jó ötletek gazdája és azoknak szörnyű kivitelezője.Aki mindenbe belekezd és mindent félbe hagy,dobol,rajzol,ír de nem viszi elöbbre semmi.Néha napján bunkó,odamondós de csak ha úgy érz jogosan.Nem szeret bocsánatot kérni csak végszükség esetén,de inkább úgy hagyja ahogy van.
És van még paradox,önmaga örökös ellentéte aki szívesen elrontja mások kedvét ha már az övé nem jó,a boldogságtól hányingere van és ettől boldog.Mindent akar amit nem szeret,és mindent szeret amit nem akar.Irigy és durva,kilátástalan helyzetben érzi magát.
És azt hiszem ez a három idegen teljesen jól kiegyenlíti egymást a midnennapokban.
Bár felmerülhetne a kérdés most,hogy ki vagyok én,de a tinédzser kori “keresem önmagam” korzsakon jócskán túl vagyok.
Érdekes,hogy három olyan személyiség akik ha külön emberek lennének a hétköznapi életben valószinűleg soha nem kerülnének össze így összedolgozzon.Még egyszer mondom nem skizofréniáról van szó,ez csak egy elképzelt felosztás az ember váltakozó tulajdonságai,hangulatai közt ami változhat akár percről percre,sok mindentől függhet.
Azért vagy te a saját szavaidnak strébere, spionja, hazugja,árulása, magadnak ismételed folyton,mégis mást ítélsz örök hallgatásra.
Hátdeszépitten meg lettem említve:)
Na, ezek szerint nem vagyok annyira bolond (persze ez az egyetlen dolog még nem bizonyítja….):D